Tervezett programok

  Nagycsoportosok kirándulása Budapestre

Május 13-én ismét buszra szálltak a nagycsoportosok: Hachbold Éva és Lakatos Réka óvónők szervezésében búcsúkirándulásra indult egy 54 fős csapat, mivel igen nagy volt az érdeklődés a szülők részéről is.

A fővárosba érkezve elsőként a Repteret vették célba. A Skanzenben megcsodálták a forgalomból kivont repülőgépeket és néhány perc erejéig utassá, sőt pilótává is válhattak a gyerekek. A múlt megismerése után a jelenbe is bepillantást kaphattak a Ferihegy 1-en tett séta során. Az ismeretekben gazdag délelőttöt McDonald’s ebéd zárta.

Az Állatkerti Játszóházban eltöltött mozgalmas óra után, egy káprázatos cirkuszi előadásba gyönyörködhetett a kiránduló csapat.

Családi napnak is tekinthető ez a budapesti út, hisz a gyermekek édesanyjukkal és az óvónőkkel kellemes és hangulatos, tartalmas beszélgetéssekkel teli napot tudhatnak maguk mögött.

  Mini csoport tanévzáró ünnepsége – 2010. május 15.

Fodorné Faragó Tünde csoportvezető gondolatai:

„Nem alakíthatjuk gyermekünket olyanra, amilyenre szeretnénk, úgy kell elfogadnunk és szeretnünk őket, ahogy Isten adta.” (Goethe)

Köszöntöm a Kedves Szülőket, Nagyszülőket, Vendégeket és Kolleganőimet!

Talán nem is tűnik távolinak az a pillanat, amikor kedves anyukák gyermekeik kezét szorosan fogva, a gyermekek, pedig a ti biztonságot, nyújtó kezeteket fogva először léptetek be az óvoda kapuján. Mindenki szívében szorongással, hogy vajon hogyan sikerül a beilleszkedés az óvodai életbe. Az első hetek nehézségei után, idővel kedves lett számukra az új közösség, amely minden napjaik megszokott részévé vált.

Különös jelentősége lett a közös élményekre épülő, közös tevékenységeknek. Fontos lett számukra a csoporttárs, a barátság és az óvónő személye. Megszülettet, majd megerősödött bennük az érzés: ovisnak lenni jó. Egyre szorosabbá vált közöttük a kötelék, ami biztonságot jelent, ami igazi közösséggé formálja őket.

A hétköznapi élet sok mindenre megtanította őket. Hogyan kell osztozni ajándékokon, az óvó néni figyelmén. Megtanulták mit jelent elkérni, az elvenni helyett, a közösség érdekében lemondani dolgokról. Odafigyelni, meghallgatni és elfogadni a másikat. Megtanultak csendbe maradni és elcsendesedni.

Az évzáró ünnepség olyan feledhetetlen alkalom, amely izgalommal tölti el a szülői szívet. Az ünneplőbe öltözött gyerekek tekintete, mosolya semmihez sem hasonlítható. A gyermeki tekintet az a két csillogó szempár, ami sokszor többet ad és többet mond bárminél. Nagy kincs a gyermek, őrizzük, vigyázzunk rájuk, hogy tekintetük sokáig gyermeki maradjon, s hogy a fény ami bennük ragyog, egy életen át körülöleljen bennünket. Építsük és tápláljuk bennük ezt a gyermeki tisztaságot! (…)

  Kis-középső csoport évzáró ünnepsége – 2010. május 22.

Májerné Müller Rita óvónő köszöntője:

„Az életnek egyetlen, legnagyobb értéke a szeretet. Aki lélekben oly magasra tud emelkedni, hogy embertársai hibáit a szeretet szemüvegén át nézi, az boldogabb mindenkinél, mert virágot talál ott is, ahol mások csak gyomot látnak.” - Eötvös József szavaival szeretnék köszönteni minden kedves vendégünket ezen a szép délelőttön!

Szeretet nélkül nemcsak élni, de nevelni sem lehet!

Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda, aki elfogadásra és szeretetre vágyik. Fontos, hogy a szülők odafigyeljenek gyermekükre. Időt, törődést, valódi együttlétet biztosítsanak számára. A szülők ne csak mondják, hanem mutassanak példát életükkel, tetteikkel. Gyermekeinket mások és nem önmaguk szeretetére kell nevelni, ehhez azonban a szülőknek is szeretnie kell másokat. A kiegyensúlyozott, harmonikus, szeretetteljes családból érkezett gyermek szintén kiegyensúlyozottá válik.

A Demos brit kutatóközpont felmérése szerint a meleg családi környezet és a fegyelmező szülői magatartás együttese sokkal hatékonyabb módszer, ahhoz hogy egy gyerekből sikeres felnőtt váljon, mint a teljesen megengedő, liberális elvek követése. A szigorú szeretet jegyében nevelkedett gyermek ugyanis rendelkezik olyan tulajdonságokkal, mint: alkalmazkodás, önkontroll, empátia. Ezek a képességek pedig alapvetően az óvodás években alakulnak ki.

A családi nevelést kiegészítve próbáljuk folytatni a feltétlen szeretetre nevelést mi is, itt az óvodában! Olyan óvodai életet próbálunk nyújtani óvodásainknak, melynek melegében, biztonságában érdeklődve, bátran felfedezve ismerkedhessenek a világgal.

„A gyermek az öröm, a reménység. Gyenge testében van valami virági, ártatlan, lelkében valami égi, egész kedves valója olyan nekünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.” (Gárdonyi Géza)

Fontosnak tartjuk, hogy a családdal közösen, a keresztény értékeket elfogadva végezzük a reánk bízottak nevelését. Ha gyermekeink látják a közös célt, ugyanazokat az elvárásokat és szokásokat otthon és az óvodában egyaránt akkor hitelesebbé válunk számukra. Közösen neveljük, féltjük és szeretjük ezeket a gyermekeket, éppen ezért közös a felelősségünk is a jövő nemzedékéért!

Egy gyermek nem örökli a helyes hozzáállást, hanem azt sajátítja el, amit megtanítunk neki. Naiv az a szülő, aki azt képzeli az ő gyermeke majd idővel „kinövi” az önző, dacos viselkedést és később nagyszerű emberré válik!

„Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne!” (Példabeszédek 29:17)

A gyermeknek korlátokra van szüksége! A korlátokat pedig a fegyelmezés által tehetjük érzékelhetővé a számukra. Persze a fegyelmezés csak szeretetbe ágyazva, bensőséges szülő-gyermek kapcsolatban lehetséges. A kikényszerített engedelmesség csak külső viselkedés marad és nem belső hozzáállássá válik!

  Középső csoport tanévzáró ünnepsége - 2010. május 29.

Lehoczki Beáta és Köhlerné Schiszler Ágnes óvónők köszöntő szavai:

Tisztelettel és szeretettel köszöntünk minden kedves Vendéget, Szülőket, Nagyszülőket és Kolléganőinket!

József Attila idézetévei szeretném megnyitni a középső csoportosok évzáró ünnepélyét, melyet egy kis tanítványomtó kaptam az elmúlt napokban.

„A nagy szavak nem érnek semmit,

Elszállnak, mint az őszi szél,

De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,

Elkíséri az embert, amíg él.”

A szeretet tesz képessé minket arra, hogy önzetlenül forduljunk egymás felé. Akármiben különbözünk is, közös bennünk, hogy szeretni vágyunk, és azt is szeretnénk, hogy szeretve legyünk. Hiszem és tudom, hogy egymást szeretve, egymást megértve sokkal könnyebb élni. Erre bíztatjuk, bátorítjuk a gyermekeket a mindennapok során. Minden emberi szükséglet közül a szeretet igénye a legalapvetőbb - ez tesz minket emberré.

A szeretet nem csupán érzelem, hanem tudatos elköteleződés is. Aki nem tér ki előle, gyógyító jel1é válik a világban. Figyelek a másik ember örömére, bánatára, érdeklődéssel, együttérzéssel fordulok feléje. Figyelnünk kell a másik ember, a gyermek kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember iránt érzett tisztelet.

Szeretni azt jelenti, hogy fény és melegség vagyunk a másik ember, gyermekeink számára is. Minél inkába szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

Óvodásaink gyermeki lénye gyakran ennek a legmagasabb rendű alkotásnak a tárháza, mert teli vannak szeretettel, igénylik, hogy meghallgassuk őket, keresik a biztonságot, a reggelenként időlegesen elveszített családi ház melegét.

Aki ezt a hivatást választja, jó ha rendelkezik azzal a képességgel, amely meglátja ezekben a gyermekekben az isteni szikrát. Mindennapi feladatunk, hogy fogódzót nyújtsunk a ránk bízott gyermekeknek, ameddig el nem jön a szülőkkel való újabb találkozás ideje. Tartalommal tölteni ki az időt, ez az óvoda mindennapjainak feladata.

A gyermeki lét nagy titka nem az, hogy a gyermekeknek sokat kell tanulniuk tőlünk, hanem az, hogy nekünk kell sokat tanulnunk a gyermekektől. Gyermeket vállalni és felnevelni a legnagyobb élmény az életben. Egy gyermek nem csupán ajándék Istentől, hanem számunkra kijelölt szolgálat is egyben.

Isten előtti kötelességünk helyesen felnevelni gyermekeinket. Legyünk büszkék arra, hogy gyermekeket nevelünk, hiszen a világ legfontosabb feladatát végezzük, a jövőt formáljuk. A jövő olyan lesz, amilyenné a mai szülők alakítják.

Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy. Kívánom, hogy mindannyian, akik most itt vagyunk mély, lelki értékekben gazdag nyomot hagyjunk gyermekeink életében.

  Nagycsoportosok tanévzárója és ballagása - 2010. június 5.

Hachbold Éva és Lakatos Réka óvó nénik köszöntője:

Évzárót ünneplő Gyülekezet!

Kedves Pedagógustársaim!

Köszöntöm szeretettel a Családtagokat, Hozzátartozókat, köszöntöm tisztelettel meghívott Vendégeinket és a Tanító néniket.

Életünk legszebb állomása, amikor gyermeknek adhatunk életet, s folytatva a sort: nevelhetjük, csodálhatjuk, gondoskodhatunk róla, azaz összetartozhatunk vele.

Ma, akik most itt együtt vagyunk, a sok különbözőség mellett azonosságot is hordozunk.

Az azonosság pedig az, hogy fiatal életek vannak ránk bízva.

Mindannyian gyermekeink számára élő emlék és példa szeretnénk lenni: szeretetben, becsületben, bölcsességben, hogy ez egyben útmutatás is legyen számukra.

Mint ahogyan útmutatás az is, hogy a Család és az Óvoda négy éven keresztül hogyan nevelt szeretettel szeretetre.

…és akik mindezt felelősséggel hordozták – szülők és nevelők – örökségként szeretnénk hagyni e gyermekekre, a reánk bízottakra.

Azonosság az is, hogy mindannyian szeretjük gyermekeink mosolyát, örömét, hangját és mindent, ami róluk és értük szól. Mint ahogyan ez a mai évzáró és ballagás is.

Ez egy olyan életérzés, amelyet csak az érez és ért meg, aki gyermeket nevel.

Mindannyian különböző utakat választunk az életünkben, de bárhová is megyünk, bárhová is jutunk, viszünk magunkkal egy kis darabot azokból, akik számunkra meghatározóak voltak.

S én azt remélem Kedves Szülők, hogy ez a négy óvodai év meghatározója lesz Gyermekeitek jövőképének és emlékeiknek.

…hogy így tudjanak majd ezek a kis Tanítványok emlékezni a tettek logikájára, a lelkiségre, a gondolkodásmódra, a keresztyén értékrendre, melyet ez az intézmény nyújtott nekik.

Sose feledjétek, hogy van templomotok és van otthonotok…mert a templom és a szülői ház adja az összetartozás élményét. Ezt becsülni, tisztelni kell.

A szülői ház öröksége mindannyiunkat kötelez, mely legyen értékes útravaló gyermekeitek számára is.

Egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek egy életen át.

Egy személyes vallomás: "Nehéz jó csapat nélkül, jó kapitánynak lenni."

Öröm volt együtt dolgozni a Gyermekeitekkel, és formálni piciny személyiségüket.

S mi úgy köszönünk most el Kedves kis Óvodásainktól és a Szülőktől, hogy megköszönjük és hálát adunk az Úristennek, hogy munkatársak lehettünk a nevelésben, hogy jövőképet adhattunk az új nemzedék számára, s akiknek a tarisznyáját megtölthettük tartalommal.

Szarka Rita és Takács Ágnes óvó nénikkel búcsúzunk Tőletek, legyen sokszor visszatérő állomás az óvoda!

Köszönjük Kolléganőinknek a pedagógiai felkészültséget, mellyel valamilyen módon részt vettek ezeknek a gyermekeknek a nevelésében.

Köszönjük a Szülőknek a bizalmat, a bíztató szavakat, a segítő kéznyújtást, az adományokat.

Továbbá köszönjük Káposzta Lajos Esperes Úrnak az indulást és a folytatást, valamint azt, hogy keresztyén példaadással utat mutatott a felnövekvő generációknak.

Köszönjük Dr. Fodor Katalin tanárnőnek az egész éven át tartó zenei élménynyújtást, Szálas Márta logopédusnak a beszédfejlesztő munkát.

Köszönöm Zsikla Anettnek és Seres Titanillának a mai nap zenei élményét és orgonaszolgálatát, Mihókné Eke Ágnesnek virágkötészeti munkáját, adományát.

Reméljük, mi azok a Tanítók maradunk számotokra, akik a tehetség sok – sok parányi lámpáját gyújtottuk meg az elmúlt években és adtunk irányt az Isten által kijelölt úton.

Személyre szóló emléklap az óvodából

Kedves kis Ballagók!

Váljék valóra mindaz, amit megálmodtatok és csak az Isten által kijelölt úton haladjatok!

Isten áldja útjaitokat!

Az elballagó óvodások rajzzal és egy-egy kedves gondolattal köszöntek el az óvónőktől.

(A képre kattintva a rajzok kinagyíthatók.)

  Végre megjött a jóidő

Közel egy hónapos esőzés után végre megjött a nyár. Ennek örömére szabadtéri programokat szerveztek a csoportok a tanév végéhez közeledve.

A minisek Bócsára autóztak ki - szülői közreműködéssel - az ottani játszótér felfedezése és  birtokba vétele céljából.

A nagycsoportosok kerékpár nyeregbe pattantak és kibicikliztek Bea óvó néni tanyájára, ahol közös játékkal töltötték a délelőttöt.

A kis-középső, valamint a középső csoport kilátogatott a vadkerti-tó partján nemrég felépített kilátóhoz, majd az elkészült tanösvényen besétáltak a strand területén lévő játszótérre.

  Elballagott ovisok bentalvása

Óvodánk régi hagyománya, hogy a tanév utolsó hetében egy éjszakát az óvodában töltenek el az  intézményünktől búcsúzó gyerekek. Az ötórai gyülekezőt követően a városban tett lovaskocsikázás keretében meglátogatták otthonukban Rita és Ági óvó néniket, akik jelenleg kislányaikkal vannak odahaza. A közösen elfogyasztott vacsorán felköszöntötték a nyári szülinapos gyerkőcöket is. Majd izgalmas játék következett az udvaron az est leszálltával. Hosszas készülődés után nyugovóra tért a kis csapat a csoportszobában.

  Óvodánkról a Magyar Rádióban

2010. június 21-én délután a Kossuth Rádió "evangélikus egyház félórája" című műsor keretében Lengyel Anna, a Déli Evangélikus Egyházkerület Felügyelője,  bemutatta a húsz éves soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodát.

A riport letölthető az alábbi helyről: radio.mp3

  Német nyelvi tábor az óvoda szervezésében

Június 16-17-re német nyelvi tábort rendeztünk óvodás gyermekeinknek, majd 22-23-ra pedig a volt tanítványainkat vártuk vissza óvodánkba. Mind a négy napot gazdag és hangulatos programokkal tűzdeltük meg: német dalokkal, versekkel, imákkal, játékokkal, színezőkkel készültünk. Ezzel is igyekeztünk színessé tenni a gyermekek napját.

Újra benépesült az óvoda udvara, bár az időjárás egy kissé szeszélyes volt. Ennek ellenére a csoportszobában is közös tevékenységgel, asztali játékokkal vártuk, hogy újra kisüssön a nap.

Gyros ebédünket együtt, német imádság mellett fogyasztottuk el.

Autóbuszos kirándulást is szerveztünk Jánoshalmára, a Király lovas tanyára, ahol medence, füves pálya, állatsimogató, röplabda pálya, lovaglás, illetve sétakocsikázás várt bennünket.

Kimerülten, de annál több élménnyel zártuk a napot, és tértünk haza családjainkhoz.

A nagyokkal - a rossz idő miatt - Kiskőrösre utaztunk. A kiskőrösi termálfürdőben kezdtük a napunkat, ahol a fürdőzés örömeit élhették át a gyermekek. Ebédünket is itt fogyasztottuk el, jégkrém kíséretében.

Ezután utunkat a Tarkabarka játszóház felé vettük, ahol két órán keresztül a gyermekek önfeledten játszhattak a különböző, sokféle eszközökkel, játékokkal.

Mivel Soltvadkert őslakossága német származású, ezért a német nyelv hagyományának mélyítésére és szeretetének fokozására törekedtünk a tábor szervezésével. Továbbá célunk volt az is, hogy a gyermekek játékosan sajátítsák el azokat a kifejezéseket és instrukciókat, melyekre később, tanulmányaik során még szükségük lehet.

Köhlerné Schiszler Ágnes és Lakatos Réka németes óvó nénik

Óvodás-tábor

Iskolás-tábor

  Rómában jártunk

Rómában jártunk. Megadatott, hogy idén jubiláló óvodánk pedagóguskara meglátogathatta az „Örök Várost”. Egy lábadozó óvónőnk és dajkánk kivételével a teljes nevelőtestület, Evangélikus Óvodánk dolgozói eljuthattak Rómába. Van, aki harmadszor és van ki először csodálkozott rá az antik művészet, az egyházi emlékek, az építészeti remekművek, az „olaszos életritmus” e furcsa kohéziójára, ami itt egy helyen összpontosítva sokszoros erővel tör  az ember érzékszerveire.

 Végigjárni a „via crucist”, megállni Pál apostol monumentális szobra előtt, látni a Laterán ősi falait, elsőre is mindenképp hatalmas élmény, mégis azt hiszem nem lehet csodálni elégszer. Utunk egy hirtelen ötletből, a nevelőtestületre különösen is sok terhet rakó jubileumi év zárásaként, kipihenéseként született. Aki vállalta az ezzel járó anyagi ráfordítást, és sajnálatos módon nem éppen ebben az időszakban műtötték velünk tarthatott. Aki tehette mindenki vállalta, így mi is, mint Krisztus tanítványai 12-en, különböző felekezetek tagjaiként, de egy  közösségként indultunk útnak.

Könnyített a tájékozódásban, hogy sikerült szállást foglalnunk a Római Szent István Házban, amelyet kalocsai magyar apácák tartanak fenn. A szálló vendégei bárminemű ügyes bajos dolgaikkal nyugodtan fordulhattak hozzájuk, kérdéseikre magyar nyelven kaptak készséges választ és ez nagyban segített a messziről jött turistáknak, zarándokoknak, így nekünk is.

A „villámlátogatás”, - hiszen lényegében 2 és fél napot tölthetünk kinn – programja meglehetősen sűrűre sikeredett. Dicséret illeti azonban a csapatot, zokszó nélkül bírták a rájuk erőltetett városnézési, „nevezetességhajhász” tempót, mind éjjel mind nappal, hiszen nem egy látnivaló éjszakai megvilágításban talán még szebb. Volt ki nem emlékezett, hogy mikor gyalogolt utoljára ennyit, de ennek a feszített tempónak köszönhetően  azonban láthattuk mind a 4 nagy székesegyházat. Végigjárhattuk a Vatikáni Múzeum termeit, elcsodálkozhattunk a Szent Péter bazilika méretein, de túl az egyházi, szakrális terekben tett látogatáson, az antik Róma nevezetességeit is megtekinthettük. A Forum Romanum, a Colosseum, a Palatinus tövében, eltörpül az ember és elcsodálkozik, hogy mi lehetett itt 2000 évvel ezelőtt? Végighaladva a Via Crucison, az antik Róma szívében,  pedig elgondolkodhatunk, vajon  azt a kőlapot, amelyre most éppen én lépek, valaha nem Julius Cezar saru talpai is koptatták?

Természetesen ismerkedtünk az olasz konyhával, az utazás örömeivel és kisebb árnyoldalaival is egyaránt, amelyet mondjuk egy reptéri poggyász átvizsgálás okoz.. Azonban összességében mindenképpen gazdagodtunk. Élményekben, tapasztalatokban, impulzusokban, de reménység szerint legfőképpen hitben.

 „Lakva ismerszik meg az ember”, tartja a mondás, talán egy ilyen rövid kis út, jobban összekovácsolja  a résztvevőket, mint egy év összes közös alkalma. Ilyenkor a munkatárs lesz ember, barátnő, szobatárs, útitárs... A közös cél, úti cél alkalmazkodásra bír mindenkit, a közös élmények pedig összetapasztanak, közösséget formálnak.

Reménység szerint a mi kis közösségünk is formálódhatott ebben a pár napban, erőt gyűjtve az előttünk álló feladatokra, hogy  a mindenható Isten segítségével becsületes embereket, hivő keresztyéneket neveljünk újabb évtizedeken át!

Homoki Pál: Rómában jártam

Rómában jártam. Életemben harmadszor. Első alkalommal még teológus koromban Dr. Szentpéteri Péter vezetésével juthattam ki, mint az EHE küldöttségének tagja. Tavaly gyülekezetünk ifjúságának kis csoportjával jártam ugyanott. Idén a 20 éves jubiláló óvodánk pedagóguskarával vághattam neki az útnak. Természetesen van, amit már harmadszor láttam, van, amit most először, mégis élmény volt. Végigjárni a „via crucist”, megállni Pál apostol monumentális szobra előtt, látni a Laterán ősi falait, azt hiszem nem lehet elégszer. Mégis, ami elgondolkodtatott,  - akár a pápai audencián, akár másutt, templomokban, szakrális tereken, - az az ott hullámzó tömeg volt. Természetesen a turisták tömege, de a zarándokok tömege is. Egy turista nem áll 2 órát a tűző mediterrán napon a Szent Péter Téren, hogy meghallgassa a pápa szavait, hanem 15 perc után otthagyja. Egy turista nem áll sorba fél napot, hogy bejusson a vatikáni múzeumba, hogy láthassa a „Sixtusi Kápolnát”, hanem fogja magát és visszajön másnap, más időpontban.

Aki járt már Rómában, mondhatja azt, hogy mindez üzlet. 2000 év egyházi műkincseire épített, professzionálisan megszervezett idegenforgalmi látványosság.  Bizonyosan az is. Mégis kétségtelenül nagy a hivő zarándokok sora. Érezhető a Lélek is. Tömegével jönnek a hívek.

Érdekes volt ezt szemlélni annak fényében, hogy egyházunk közvéleményét erősen foglalkoztatja a soron következő népszámlálás, amelyben végül rákérdeznek az egyházi – vallási hovatartozásra is. Legutóbb még átléptük a bűvös 300 ezres határt, bizonyos, hogy most szerényebb lesz ez a szám. És addig, amíg a történelmi felekezetek közül a Római Katolikus vagy a Református Egyház szinte meg sem érez mondjuk egy 100 ezres csökkenést, nekünk ez már sok. Mert beesünk egy olyan létszám alá, ahol már súlytalanná , majdhogynem komolytalanná válunk.

Vannak szép intézményeink, tevékenykedünk az oktatás, az idős gondozás… területén, viszont pár kivételtől eltekintve gyülekezeteink nagytöbbségében bizony kevesebben ülnek a templompadokban mint 5 vagy 10 éve. Persze mondhatjuk azt, hogy elköltöznek, a társadalmi folyamatok minket is elérnek, ami elől nem tudunk kitérni, lassan kihal az a nemzedék, akik a 30-as évek ébredési mozgalmán nőtt fel, és akik tűzön – vízen átvitték az egyházat az elmúlt 40 éven, mindenen hűséggel…

Rómában, a tömegben, - bár tudjuk, hogy a Katolikus Egyház is küzd a maga problémáival, -de éreztem azt, hogy ők elindultak valamerre. Nem akarják megvárni és nem akarják megélni, hogy egyszer csak ki kelljen mondaniuk, - hát ma senki nem jött templomba, szüntessük meg ezt a gyülekezetet.

Szeretném leszögezni én azt írom most le, amit a Szent Péter Bazilikában „éreztem”, mikor láttam a  fülöp szigeteki, vagy afrikai csoportokat, akik sírtak, hogy eljuthattak oda…  És nem más beszél belőlem mint a féltő szeretet és tudom, hogy sokan nagyon sok mindent megpróbálnak. Egyszerű vidéki lelkészként nem tisztem az egyház távlati stratégiáját megalkotni, abba beleszólni. És azt is tudom, hogy a katolikus egyház sincs irigylésre méltó helyzetben a maga pedofil botrányaival, kritikus paphiányával és bizony ott is fogynak a gyülekezetek… Egyszerűen együttgondolkodni szeretnék, mi a kitörési pontunk? Missziói gyülekezetek létrehozása? Valami 21. századi ébredési mozgalom indítása? Evangélizáció? Lelkészeink ösztökélése? Elköltöző híveink nyomon követése? Mi az, ami nem a lassú beletörődést vízionálja elénk, hanem egy lélekkel telt, épülő evangélikus egyházat?